A helység kalapácsa

A klasszikus hőseposz mellett már az ókorban kialakult a komikus vagy vígeposz is, melynek komikuma abból adódott, hogy a hősi eposzt, annak cselekmény-, hős- és stílushagyományait parodizálta. 

Bár az eposz még a magyar romantika idején is előkelő műfajnak számított, helyét egyre inkább a regény vette át. Ezt a tapasztalatot rögzíti Petőfinek a műfaj parodisztikus bírálataként is olvasható epikus költeménye. Ebben a komikum elsődleges forrását a kisszerű téma és az előtérbe állított elbeszélő emelkedett előadásmódja, illetve a választott forma ellentéte képezi. Ezt az ellentétet a cím és az alcím is hordozza. Mert míg a cím a főhőst a helység kovácsának, vagyis egyszerű, hétköznapi embernek mondja, a műfajkijelölő alcím azt jelzi, hogy a téma a hagyományosan legmagasabb rendű műfajban szólal meg. 

A humor és a karakterek néhány vonással történő jellemzése szempontjából fontos szerepe van: 

a beszélő neveknek (Vitéz Csepü Palkó, Bagarja, Harabgláb), 

az eposzi jelzőket parodizáló költői nyelvhasználatnak ("széles tenyerű fejenagy", "szemérmetes Erzsók", "amazontermészetű Márta")

a metaforáknak ("öklének buzogányával"), 

a metonimikus képeknek ("keblem kápolnájában") és 

a hasonlatoknak ("Mert én kendet utálom, mint a kukoricagölődint"). 

Miközben a Petőfi által használt szóképek kifigurázzák a fennkölt eposzi hagyományokat, a metonímiák és hasonlatok képi síkjai a szereplők foglalkozására ("csapra ütője szívem hordójának", "szívem műhelyének örök árendása"), a szereplőkkel történtekre ("szentegyházi fogoly") vagy a falusi életmódra ("S íme rohant a szemérmetes Erzsókhoz. Mint a malacok gazdasszonyaikhoz") utalnak. 

A jelentéktelen téma és a fennkölt előadásmódot utánzó elbeszélői hang összekapcsolása következtében a klasszikus eposzi kellékek parodisztikus színben tűnnek fel: 

a segélykérés valójában az elbeszélő öntelt dicsekvése ("Szeretnek az istenek engem. Rémítő módra szeretnek.")

a tárgymegjelölés ("férfi legyen méltó e tüdőhöz") hiányos és semmitmondó, 

a katalógus a kocsmai zenészek előszámlálásává ("A kancsal hegedűs, A félszemű cimbalmos S a bőgő sánta huzója") fokozódik le, 

a természetfeletti erők beavatkozása helyett pedig nagyon is világi hatalmak, a falu bírája és a lágyszívű kántor felesége, amazontermészetű Márta tesz rendet. 

Fogalmak, évszámok, személyek, földrajzi helyek

Fogalmak

Bach-huszár: az Alexander Bach osztrák belügyminiszter által Magyarországon kialakított rendszer hivatalnokai. Egyenruhájuk zsinóros attila volt, görbe karddal és prémes kalpaggal. A magyar lakosság ellenségesen viszonyult hozzájuk, és gúnyosan csak Bach-huszároknak nevezte őket.

dualizmus: az 1867-1918-ig tartó, az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttével kezdődő időszak elnevezése a magyar történelemben. 

dzsentri: birtokait elvesztő, elszegényedő nemes a dualizmus korában. 

emigrál: a hazáját önként, általában politikai okok miatt elhagyja. 

emigráció: 

felelős kormány: a miniszterelnök és a miniszterek az országgyűléstől kapják megbízatásukat, és működésükről neki tartoztak beszámolni. 

közös ügyek: azok a minisztériumok, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchiában a két országot összetartották. 

millennium: tágabb értelemben ezeréves évforduló. Szűkebb értelemben a magyar honfoglalás ezeréves évfordulójának megünneplése. 

neoabszolutizmus: Magyarországon a bécsi udvar által létrehozott modernizált abszolutisztikus kormányzati rendszer (1851-1867). Célja a nemzetek feletti központosított birodalom megteremtése és a felülről irányított polgárosodás végrehajtására. Fő támasza a jól szervezett hivatalnokréteg ("Bach-huszárok"), a rendőrség, a csendőrség és a besúgóhálózat volt. 

obstrukció: kisebbségben lévő pártok, csoportok akciója (pl. vég nélküli beszéde tartásával, viták kiprovokálásával) a parlamenti határozatok, javaslatok elfogadásának megakadályozására, ill. késleltetésére. Magyarországon 1896-1912 között az ellenzék obstrukciója következtében szinte állandó kormányzati válság alakult ki, melynek gróf Tisza István miniszterelnök erőszakkal vetett véget (1912). 

országgyűlés: választott képviselőkből álló törvényhozó szerv. 

önkényuralom: olyan zsarnoki uralom, ahol a jogot, a törvényeket semmibe veszik. 

passzív ellenállás: a közélettől való visszavonulásban és a hatósági rendelkezések végre nem hajtásában testet öltő ellenállás. Magyarországon az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc leverése után a neoabszolutizmus elleni küzdelem fő formája volt. 

polgárosodás: a polgári értékrend térhódítása a gazdasági, politikai és kulturális életben. 

sajtószabadság: a könyvekben, újságokban a szabad véleménynyilvánítás joga, a cenzúra hiánya. 

választójog: az állam polgárai számára biztosított lehetőség, hogy a szavazatukkal döntsenek az országgyűlés és egyéb képviseleti testületek tagjainak kijelölésében. 

Évszámok

Bach-rendszer: 1850-1859
Deák Ferenc Húsvéti cikke: 1865
a kiegyezés: 1867
a horvát kiegyezés: 1868
népiskolai törvény, nemzetiségi törvény: 1868
Pest, Buda és Óbuda egyesítése: 1873
a millenniumi ünnepségek: 1896
elindul a földalatti Budapesten: 1896

Személyek

Deák Ferenc (1803-1876): Köznemesi családból származott. Jogi tanulmányainak befejezése után Zala megyében szerzett politikai gyakorlatot, és már kiforrott politikusként érkezett az 1832-36-os országgyűlésre. 1848-ban az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere volt. A Batthyány-kormány 1848. szeptemberi lemondása után is részt vett az országgyűlés munkájában. 1849 után azonban visszavonult kehidai birtokára, és csak 1854-ben tért vissza a fővárosba. Célja az 1848-as törvények elismertetése volt, követendő módszernek pedig a passzív ellenállást hirdette. Az 1861-es országgyűlésen a Felirati Pártot vezette, de az udvar politikáját is visszautasította. 1865-ben megírta híres Húsvéti Cikkét, amelyben az 1848-as törvények érvényességének elvi elismerése fejében engedményeket helyezett kilátásba a Habsburgokkal szemben. Az 1866-os königgrätzi osztrák vereség után a Húsvéti Cikk elvei alapján jött létre 1867-ben az osztrák-magyar kiegyezés. A tárgyalásokat magyar részről végig ő irányította, de miniszterelnökséget, miniszteri tárcát nem vállalt. 

Tisza Kálmán (1830-1902): A világosi fegyverletétel után másfél évre emigrált. Az 1861. évi országgyűlésen azonban már a Határozati Párt egyik vezetője volt. A kiegyezést a Deák által megvalósított formában ellenezte. 1868-ban közzétett "bihari program"-jában az önálló magyar hadsereg, a saját pénzügyi és kereskedelmi rendszer megteremtését követelte. 1875-ben a Balközép és a Deák-párt egyesülésével megalakította a Szabadelvű Pártot, amely 30 évig kormányozta az országot. 1875-től 1890-ig miniszterelnök volt. Kormányzása során elsősorban személyes tekintélyével tartotta fenn a pártegységet. Miniszterelnökségére esik az ipar állami támogatása, a hitelélet szabályozása, a Magyar Államvasutak kiépítése. A Kossuth hontalanságát eredményező állampolgársági törvény miatt 1890-ben lemondott. 

Tisza István (1861-1918): Tisza Kálmán fia. 1866-ban a Szabadelvű Párt jelöltjeként országgyűlési képviselővé választották. Első miniszterelnöksége idején (1903-1905) letörte az obstrukciót és keresztülvitte a házszabály módosítását. Ez azonban saját pártját is felbomlasztotta, és az ellenzéki pártok választási győzelmét hozta. A pártszövetség bukása után a régi Szabadelvű Párt híveiből megszervezte a Nemzeti Munkapártot, és az 1910-es választásokon nagy győzelmet ért el. Bár 1912-től mindent a háborús készülődés szolgálatába állított, 1914. júliusában, az erőviszonyok ismeretében, elutasította a háborút. 

Helyek

Pest, Buda, Bécs, Sopron, Nagyvárad, Kassa, Pozsony

Személyek, fogalmak, évszámok - Hellász II.

Fogalmak

apella: a népgyűlés elnevezése Spártában. Csak az elé terjesztett ügyekről tárgyalhatott, s csak igennel vagy nemmel szavazhatott. Tagja minden 30. életévét betöltött szabad polgár. 

Areioszpagosz: az Árész-domb tanácsa. Athénban az arisztokratikus köztársaság idején az arkhónok tanácsadó testülete. Tagjai a hivatali idejüket letöltött arkhónok voltak. A démosz térnyerésével befolyása folyamatosan csökkent, majd jogkörét erősen korlátozták (Kr. e. 461). 

arisztokratikus köztársaság: olyan államforma, amelyben az állam vezetése, a politikai jogok szinte kizárólag az arisztokrácia kezében vannak. A görögöknél a polisz fejlődésének egy szakasza (Athénban a Kr. e. 8. sz.-tól a Kr. e. 6. sz. végéig), a királyság és a demokrácia közötti időszak. 

arkhón: Athénban az arisztokratikus köztársaság idején az állam élén álló arisztokrata származású hivatalnok. Kezdetben egyet, majd hármat, és végül kilencet választott saját köreiből az arisztokrácia. Megbízatásuk a korai időkben életük végéig, majd tíz évre, végül egyéves időtartamra szólt. Hivatali idejük lejárta után az Areioszpagosz munkájában vettek részt. A tisztség a demokrácia időszakában is fennmaradt, jogköre azonban nagymértékben beszűkült, választásuk pedig sorsolással történt. 

bulé (tanács): államhatalmi szerv Athénban. Előbb (Szolón idején) 400, majd (Kleiszthenész reformjai után) 500 tagja volt (ötszázak tanácsa). Minden phülé 50-50 tagot küldött a tanácsba a polgárjoggal rendelkezők közül, sorshúzással. A népgyűlés ülései közötti időszakban kisebb ügyekben döntött, s előkészítette a fontos kérdéseket a népgyűlés számára. 

cserépszavazás (osztrakiszmosz): eljárás, amelyet Kleiszthenész vezetett be a zsarnokság megelőzésére (Kr. e. 508-ban). Bármely polgár kérhette megrendezését, ha úgy gondolta, hogy valaki zsarnokságra tör. Ha a szavazás érvényes volt (6000 szavazat), akkor a bedobott cserépdarabokon legtöbbször szereplő polgárt 10 évre száműzték a városból, de vagyonát megtarthatta. 

déloszi szövetség: katonai és gazdasági szövetség, amelyet Athén vezetésével hoztak létre a perzsák elleni háborút támogató görög poliszok (Kr. e. 478). A perzsák legyőzése után Athén "gyarmatbirodalmává" vált. Athén a tagok adóvá váló pénzügyi hozzájárulásaiból tartotta fenn flottáját, és ebből fedezte építkezéseit. A peloponnészoszi háború végén szűnt meg. 

demokrácia: népuralom, a görög démosz (nép) szóból. A szabad polgárok irányították és ellenőrizték az állam működését azáltal, hogy részt vehettek a hatalom intézményeinek (népgyűlés, bulé, esküdtbíróság) munkájában, s betölthettek állami hivatalokat. A népakarat a szavazásokon, a többségi elv alapján érvényesült. Athénban Kleiszthenész reformjai alapozták meg, fénykorát Periklész idején élte (Kr. e. 5. sz.).   

ekklészia: a népgyűlés Athénban. A demokrácia idején (a Kr. e. 5. sz.-tól) minden fontos döntés meghozója. Tagjai a 20. életévüket betöltött szabad polgárok, akik közül mindenki javasolhatott törvényeket. 

ephoroszok (felügyelők): az állam tényleges vezetői Spártában (bíráskodás, tisztviselők ellenőrzése, külpolitika). Öten viselték ezt a tisztséget, akiket a 30. életévüket betöltött spártai polgárok közül választottak ki.
esküdtbíróság (héliaia): az igazságszolgáltatással foglalkozó testület Athénban. Szolón vezette be. Összesen 6000 tagja volt. A polgárok sorsolás útján vettek részt munkájában. 

geruszia: a vének tanácsa Spártában. 28 vénből és a 2 királyból álló testület, amely meghatározta, miről tárgyalhat a népgyűlés, s ha döntését az állam számára kedvezőtlennek ítélte, feloszlathatta azt. Tagjait a népgyűlés választotta közfelkiáltással a 60. életévüket betöltött spártai polgárok közül.
hoplita: a Kr. e. 7-6. századra kialakult görög nehézfegyverzetű gyalogos katona. Fegyverzete sisak, mellvért, pajzs, dárda, rövid, egyenes kard. Felszerelése költséges volt, így soraiban elsősorban a démosz módosabb tagjait találjuk.
krüpteia (rejtőzködés): a spártai nevelés sajátos eleme. A serdülő ifjak egyszerű fegyverekkel lemészárolhatták a legerősebb helótákat. A kemény katonai kiképzést, a helóták megfélemlítését, felkeléseik megelőzését szolgálta.
phülé: a szó eredeti jelentése törzs, később területi alapon szerveződő közigazgatási egység Athénban. Kleiszthenész reformjai révén (Kr. e. 508) tíz jött létre, s közülük mindegyik egy városi, egy szárazföldi és egy tengerparti területből állt. Ez a felosztás biztosított a démosz fölényét az arisztokráciával szemben.
sztratégosz: katonai vezető Athénban. Jelentős politikai hatalommal is bírt. Fontosságát mutatja, hogy a 10 sztratégoszt akkor is választották, amikor a többi hivatalt már sorsolással lehetett elnyerni.

Személyek

Alkibiádész (Kr. e. 450-404): Athén kalandor hadvezére, aki belesodorta városát a pelponnészoszi háború második szakaszába (Kr. e. 415-413). A Szürakuszai ellen vonuló athéni sereget elhagyta, s összejátszott a spártaiakkal, így a hadjárat kudarcba fulladt. Athén ennek ellenére ismét felkérte hadvezérnek, ám ez nem változtatta meg a háború végkimenetelét. Perzsiában meggyilkolták.
Drakón (magyarul: Sárkány): athéni törvényhozó. Írásba foglalta a törvényeket (Kr. e. 621), amivel az önkényesen értelmezett szokásjog helyett a törvényességnek adott teret. Szigorú törvényei védték a tulajdont és tiltották a vérbosszút.
Kleiszthenész (Kr. e. 6. sz.): Athén legtekintélyesebb arisztokrata nemzetségéből származó politikus. A türannisz idején menekülnie kellett a városból. Amikor azonban visszatért, a nép bizalmából fontos reformokat vezetett be (Kr. e. 508). A politikai szereplés alapjául szolgáló új területi felosztása biztosított a démosz fölényét az arisztokráciával szemben. Így a démosz ellenőrzése alatt a hatalom a népgyűlés kezében volt, melyet az ötszázak tanácsa segített az ügyek előkészítésével. A zsarnokság visszatérte ellen bevezette a cserépszavazás intézményét.
Miltiádész (Kr. e. 550-489): görög hadvezér, politikus. A Kr. e. 6. sz.-ban egy Thrákiában található athéni telep vezetőjeként került kapcsolatba a perzsákkal. A szkítiai hadjáratban segédcsapatot adott I. Dareiosznak, majd ellene fordult. Kiismerte a perzsák harcmodorát. Hazatérve Athénba sztratégosszá választották. Katonai tudását a marathóni csatában (Kr. e. 490) kamatoztatta, ahol legyőzte a túlerőben lévő perzsa sereget.
Peiszisztratosz (Kr. e. 600-527): Athén türannosza. Először Kr. e. 560 körül, csellel szerezte meg a hatalmat, majd többszöri elűzés után a Kr. e. 540-es évektől tartotta szilárdan kezében. Hatalmának biztosítása érdekében nagy építkezéseket kezdett, megszervezte a vidékre kiszálló bíróságokat és fejlesztette a kereskedelmet. Uralma a város első virágkorát jelentette.
Periklész (Kr. e. 495-429): athéni államférfi. Neve az athéni demokrácia fénykorát jelenti. Bevezette a napidíjak rendszerét, hogy a szegényebb polgárok is részt tudjanak venni a politikai életben, és szorgalmazta a nagy középítkezéseket. A peloponnészoszi háború idején Athén elhúzódó ostroma alatt hunyt el tífuszban.
Szolón (Kr. e. 640-560): athéni arkhón (Kr. e. 594), törvényhozó. A belső ellenségeskedés megszüntetése érdekében eltörölte az adósrabszolgaságot, elengedte az adósságokat. A polgárokat vagyoni helyzetük alapján osztályokba sorolva szabályozta a politizálás feltételeit, kiszélesítette a politikai jogokat. Nagyobb teret adott a népgyűlésnek, az államot vezető tanácsnak (bulé) és az esküdtbíróságoknak. Reformjai bevezetését követően 10 évre elhagyta a várost.

Évszámok 

Kr. e. 621: Drakón írásba foglalja a törvényeket
Kr. e. 594: Athénban Szolónra bízzák az ügyek intézését
Kr. e. 560-527: Peiszisztratosz megteremti a türanniszt
Kr. e. 510: az athéniak elűzik a türannoszokat
Kr. e. 508: Kleiszthenész reformjai
Kr. e. 492-480: a görög-perzsa háborúk első szakasza
Kr. e. 490: a marathóni csata
Kr. e. 480-479: a görög-perzsa háborúk második szakasza
Kr. e. 480: szalamiszi tengeri csata (görög győzelem)
                   thermopülai ütközet
Kr. e. 479: plataiai csata (a görögök legyőzik a perzsákat)
Kr. e. 479-478: a görög-perzsa háborúk befejező szakasza
Kr. e. 478: a déloszi szövetség megalakulása
Kr. e. 461: az Areioszpagosz jogkörének csökkentése
Kr. e. 431-404: a peloponnészoszi háború
Kr. e. 431-421: a peloponnészoszi háborúk első szakasza
Kr. e. 415-404: a peloponnészoszi háború második szakasza
Kr. e. 415-413: Athén szicíliai kalandja

Földrajzi helyek

Kréta, Attika, Thesszália, Lakónia, Peloponnészoszi-félsziget, Szicília, Thermopülai-szoros, Szalamisz, Földközi-tenger, Égei-tenger, Athén, Spárta, Plataia, Korinthosz, Marathón, Olümpia